Móricz Zsigmond - Varga Laci, 4 éves, Budapest

"Úgy harap a szép karéj kenyérbe, mintha attól félne, hogy meg kell osztania valakivel. A gyerek mindig éhes, de ez a kisfiú úgy éhes, mint a felnőttek. Nem enni akar, hanem gyorsan belenyomni valamit a gyomrába. Tusfekete, ijesztő szeme, amely kese hajához képest valóságon túlzás, harapás közben akkorára nyílik, mint a szája és kiül rajta valami, amit felnőtt mát nem tud néven nevezni; csak egy szó illik rá, nem annyira értelme, inkább hangzása szerint: iszonyat. Szemével az evés védekező mozdulatait végzi: esdekelve néz körül, hogy ne bántsák. Az ételeket nem ízük, hanem nagyságuk és sűrűségük szerint különbözteti meg. A kenyeret nemcsak azért tartja, hogy le ne essék, hanem húzza is magafelé, hogy el ne szaladjon. Apja alkalmi munkás, ami hatósági fordítása a munkanélküli szónak. Öten: két szülő és három gyerek, összesen két ebédet és két adag tejet kaptak az ínségkonyháról. Egy fáskamrából átalakított széllelbélelt „lakásban” éltek. Még ezért is húsz pengőt kellett fizetniök havonta. Volt hónap, amikor az apa a felét se kereste meg. Kilakoltatták őket, három hétig tanyáztak egy üres telken a szabad ég alatt. A nehezen szerzett új lakásban egy elmulasztott házbért még elnéztek, de a másodiknál újra kitették őket. Késő ősz volt, a nyirkos hideg bebújt a gyerekek takarói alá, az eső arcukat csapdosta.

Laci meghűlt és meghalt."

Kálmán Kata fotója, 1931-ből.